Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2019

A varázslat tava - Idézetek

Kép
Sziasztok! Nemrég olvastam el Sarah Adison Allentől a Varázslat tava című könyvet. Ez volt a második olvasásom tőle, de egész biztosan nem az utolsó. Sőt, feltett szándékom lett az összes művét elolvasni! Egyszerű történeteket olyan csodásan tud elmesélni, varázslattal megtölteni, hogy arra nincsenek szavak. Úgy érzem, erről a könyvéről nehezen tudnék beszélni, ezért úgy döntöttem, szóljanak helyettem az írónő szavai.  Íme pár kedvenc idézetem, amit olvasás közben gyűjtöttem ki! 

Leiner Laura - Ég veled

Kép
Sziasztok! Igyekszem visszatérni a blogra, szóval íme, új bejegyzés, jupi! :D Leiner Laurát a Szent Johanna gimi sorozatával ismertem meg, mint rajtam kívül sokan mások. Akkor úgy éreztem, hogy "végre egy könyv, ami rólam szól!". Tény, hogy én szinte alig hasonlítottam Renire. Szerencsére. A következő sorozatát, a Bexit azonban nem tudtam végigolasni. Egyszerűen ki nem állhattam Nagy Márkot, ha jól emlékszem a második részig bírtam a sztori t. Emiatt aztán az utána jövő Iskolák versenye sorozatába se mertem belevágni. Két év kellett hozzá, hogy a nagy hype rávegyen, nem lehet ez olyan rossz.