Genevieve Gornichec: A boszorkány szíve | értékelés
A boszorkány szíve egy "felejthetetlen történetet szerelemről, veszteségről és reményről", olyan gyönyörűen elmesélve, hogy az (majdnem) mindenkit rabul ejt. Najó, maradjunk annyiban, hogy engem meggyőzött, és ezért aztán nehéz is volt emgírni ezt a bejegyzést.
Fülszöveg
|
| MEGVESZEM |
Angurboda története ott kezdődik, ahol a legtöbb boszorkányé véget ér: egy égetésnél. Ezt kapja ugyanis büntetésül Ódintól, amiért megtagadja tőle a jövő ismeretét. A tűztől sebzett és erejétől megfosztott Angurboda egy távoli erdő rejtett zugába menekül – itt talál rá egy férfi, aki Lokiként mutatkozik be, és a nő kezdeti bizalmatlansága ellenére hamarosan őszinte és igaz szerelem szövődik közöttük.
Hamarosan három különleges gyermekük születik, különleges sorsokkal. Angurboda a világ végén, Ódin mindent látó szeme elől rejtve neveli őket, ám, ahogy lassan visszanyeri látnoki képességét, úgy ébred rá, hogy boldog élete – és vélhetően mindenki másé – nagy veszélyben van. Hamarosan el kell döntenie, hogy elfogadja saját és családja végzetét, vagy fellázad és megváltoztatja a jövőt.
Genevieve Gornichec regénye az egyik legősibb mitológiából táplálkozik, és a modern világ emberének mesél el egy felejthetetlen történetet szerelemről, veszteségről és reményről.
Lapszéli jegyzetek
A könyvről röviden
– északi mitológiás történet
– 368 oldal
– nem Loki a főszereplő, csak emiatt ne olvassátok :D
– lassú történet, nem pörögnek az események
– érzelmes, szép leírások, humoros párbeszédek
Köszönöm a recenziós példányt az Agave kiadónak! A véleményemet ez nem befolyásolta, és teljes egészében a sajátom! :D
Véleményem
A boszorkány szíve az Északi mitológia egy különleges, kevésbé hírhedt szereplőjének történetét meséli el részletesen, rengeteg érzelemmel.
Jómagam keveset tudok az északi népek mitológiájáról, csak annyit, amennyit innen-onnan összeszedtem, plusz olvastam Neil Gaiman könyvét (bár abból már kevésre emlékszem). Így tulajdonképpen minden, amit olvastam ismeretlen volt számomra és izgalommal töltött el (vagy épp bosszankodtam miatta).
Kissé félve vágtam bele a könyvbe, mert pár ismerősömnek nem annyira tetszett, Azt mondták, hogy unalmas, és alig történik benne valami. Az olvasás folyamán nekem folyamatosan változott a véleményem, hol egyetértettem velük, hol nem.
A történet majdnem végig egy helyen játszódott: a boszorkány barlangjában, és annak környékén: a Vaserdőben, és a legnagyobb motívuma a várakozás volt.
Lehet csak jó hangulatban talált meg a regény, de én élveztem ezt a lassan csordogáló történetvezetést, a boszorkány egyszerű sorsát, ahogy mindig vár valamire, valakire, és csak kívülről figyeli az eseményeket, miközben próbálja felfedezni önmagát, vagy éppen ellenállni annak, hogy jobban megismerje önmagát (és a jövőt).
A történet elején Angurboda Asgardból menekül, miután Odin háromszor is máglyára vetette és elégette. Az óriásnő innen kerül Vaserdőbe, ahol alig emlékszik a múltjára, csak arra, hogy miért kellett elmenekülnie. Vaserdő kietlen hely, alig pár apróvaddal, már senki nem lakik itt.
Egy óriásnő, Skadi, mégis rátalál egyszer a boszorkányra, és hamarosan jó barátok lesznek. Skadi segít Angurbodának berendezkendi, főzeteiért cserébe mindenfélét hoz neki. Az ő különleges kapcsolatuk volt talán a legszebb a történetben.
Aztán itt van nekünk Loki, akinek a neve hallatán talán sokan kíváncsiak lettek a történetre. Az elején viszonylag szimpatikus volt, és tetszett az a humoros, szurkálódós, de őszinte kapcsolat, ami kialakult közte és a Vaserdő boszorkánya között. Szerelmük őszintének tűnt, és én annyira szurkoltam nekik. De hát egy ilyen istennel nem lehet semmi sem az igazi. Pláne, ha közben másik felesége is lesz Asgardban. Nem mondom, nagyon utáltam néha Lokit azért, amiket csinál, és ahogyan viselkedik a boszorkánnyal, akit elvileg szeret, és aki a gyermekeinek anyja. Aztán a végén azt hiszem, meg tudtam neki bocsátani, de lehet inkább csak megszántam.
A könyv sok-sok évet ölel fel, amit emberi léptékkel nem is lehetne mérni. Ennyi év alatt annyi minden történik, hogy ezeket csak röviden elmesélve hallgatjuk meg. Sok ismert mitológiai történet (Loki csínyei) kerülnek benne elmesélésre, de nem bőven kifejtve. Mint mondtam, Angurboda a történet központja, és ő főleg egy helyen van, a barlangjában, és csak hallgatja a történeteket, amiket barátai és férje mesélnek neki.
A regény végén aztán bizonyos események miatt kénytelen elhagyni otthonát, és választ találni bizonyos kérdésekre. Ekkor már nagyon izgultam a szereplőkért, és a tetőpontjára hágott a feszültség bennem
Azt hiszem egyszer sírtam a könyvön, de már nem emlékszem mikor és miért. Pedig annyian meghaltak benne, de nem volt sosem túlságosan érzelgősen leírva az esemény.
Nem teljesen tudom megfogalmazni, hogy miért is tetszett nekem ez a könyv. Azt hiszem, csodálom Angurbodát, mindenért, amit véghez vitt, láttuk őt is hibázni, de láttuk, hogy képes szeretni, megbocsátani, és mindent megtesz azért, hogy megvédje azokat, akik fontosak számára.
A regény felvonultatta az összes negatív és pozítív érzelmet és erényt, amitől ez a történet annyira élőnek érződik. Hiába szól istenekről, óriásokról, boszorkányokról, az egész olyan emberi, és valóságosnak hat.
Összességében nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet. A vártnál sokkal jobban tetszett, és kedvem lett jobban megismerkedni az északi mitológiával
Megjegyzések
Megjegyzés küldése