Octavia E. Butler: A magvető példázata | értékelés
2024-ben már semmi sem olyan, mint ahogy ma ismerjük. Mégis, az idősebb generáció megrögzötten ragaszkodik a múlthoz. Lauren szerint azonban a túléléshez egy teljesen új jövőt kell felépíteni, és hátrahagyni a múlt eszméit. Te ki mernél lépni a biztonságból az ismeretlen felé?
Én és a könyv
Mostanában egyre több olyan könyv jelenik meg, ami régebben íródott, és mostanában játszódik év szerint, vagy pedig a mostanihoz hasonló dolgok (járvány) történik benne. A magvető példázata 2024-ben kezdődik, ami már csak három év... Azért vettem a kezembe ezt a könyvet, mert kíváncsi voltam, hogy 1993-ban vajon mit gondoltak az emberek, mi lesz harminc év múlva?
Köszönöm a recenziós példányt az Agave kiadónak!
Fülszöveg
Lauren Olamina az egyik ilyen közösségben él családjával. Apja lelkész, és másokkal együtt azért küzd, hogy megőrizze az emberiség méltóságát és azokat az értékeket, amik egyszer naggyá tettek minket. Miközben apja a helyes úton próbálja tartani a gyülekezetét, Lauren hiperempátiával küzd – egy ritka betegséggel, melynek során rendkívül érzékennyé válik mások fizikai fájdalmával szemben.
Egy nap fosztogatók törnek be a közösségbe, és bekövetkezik, amitől mindenki tartott: otthonukat hátrahagyva menekülniük kell a farkastörvények uralta senkiföldjén. Lauren a túlélőkkel együtt északra tart és idővel a vezetőjükké válik; ráadásul az út során megfogalmazódik benne egy új hitvilág alapja, ami az egész emberiség számára a túlélést jelentheti.
Octavia E. Butler 1993-as és mára klasszikussá vált disztópiája évről évre egyre aktuálisabbá válik. A magvető példázata számtalan írót inspirált és a műfaj egyik legfontosabb modern műveként tartják számon – hatását jól illusztrálja, hogy 2020-ban, huszonhét évvel a megjelenése után New York Times Bestseller lett.
Lapszéli jegyzetek
A könyvről röviden
– disztópia, sci-fi zsánerű, 2024-ben játszódik
– afroamerikai írónő, a főszereplő is fekete
– új vallást alapítanak benne
– dulógia (két részes, magyarul eddig csak az első rész jelent meg, 2021)
Véleményem
Sok disztópiát olvastam már (oké, a moly szerint 28-at, ami annyira nem sok), de ehhez hasonlót még sosem.
A könyv stílusa elsőre nagyon furcsa volt számomra. A főszereplőnk naplóját olvashatjuk, amitől azt várná az ember, hogy tele van érzelemmel, nagyon személyes és hasonlók. Ehhez képest ugyan Lauren mindent elmesél, de annyira kívül helyezi magát a történeten, mintha csak egy külső szemlélő lenne.
Persze nem hiányoznak az érzelmek a könyvből, hiszen ott van Lauren különleges betegsége is, a hiperempátia. Ehhez képest én sokszor azt hiszem sokkal jobban elborzadtam, mint Lauren.
(Amúgy sosem értettem ezeket a naplós dolgokat. Ti, akik vezettetek már naplót. Este/másnap emlékezetetek teljes párbeszédekre, emberi reakciókra, minden apróságra? Mert én nem... legalábbis ennyire részletesen sosem. Persze ez nem a könyvből vesz el, csak eszembe jutott.)
A főszereplőnk egyértelmű az előző pár sorból: Lauren Olamina. Számomra nagyon szimpatikus karakterré nőtte ki magát. Hihetetlen az az erő és tudatosság, ami benne van, és csak irigyelni tudom emiatt. Tudja, mit akar, és van elképzelése arról, hogy hogyan tudná azt megvalósítani, mindezt egy olyan világban, aminek semmi jövője. Ehhez képest én mi hasznosat csinálok? Úgy érzem semmit xd
A többi szereplő is nagyon jól sikerült, és mindenkit hamar a szívembe zártam (aki megérdemelte, of course). Azt hiszem a szereplők hihetetlen valósághűsége pluszban hozzátett ahhoz, hogy ennyire megrázzon ez a könyv, és befészkelje magát a gondolataim közé.
Egyértelműen a kedvenceim közé került ez a könyv, és alig várom, hogy olvashassam a második részét. Nem gondoltam volna, hogy van olyan disztópia, ami tud olyat mutatni, ami ennyire valós, pedig nem mai könyv (1993 az eredeti megjelenés), de tessék, itt van. És minden durva eseménynél ez a könyv jut eszembe mostanság.
Ami igazán különleges ebben a regényben, az a vallási szál. Én nem vagyok... vagyis nem tudnám megfogalmazni, hogy miben hiszek, de a Földmag, ahogy Lauren leírja, annyira egyszerű, mégis annyira összetett, hogy... én ebben a kitalált vallásban akarok hinni? Najó, azért nem. Mármint talán a végcél annyira nem is izgat, de az egésznek a működése, ahogy felépíti. Annyira élhető, annyira hihető. Remélem a második részben többet is megtudunk erről az egészről, mert hihetetlen kíváncsi vagyok rá.
Egy biztos: rég volt ilyen hatással rám bármi is, és lehet jobb lett volna számomra a boldog tudatlanságban. De ahogy egyre jobban önállósodom és lépek bele a felnőtt korba, rá kell jönnöm, hogy muszáj tudni ezekről, fel kell ismerni a dolgokat.
Összességében Butler regénye nem is lehetne aktuálisabb, és remélem nem is lesz aktuálisabb, ugyanis én szerintem az elsők között lennék, aki feldobná a talpát. Mondjuk ha jól emlékszem itt sem esett szó Európáról, de kétlem, hogy nálunk sokkal jobb helyzet alakulna majd ki, mint Amerikában...
Ajánlom, ha
Megjegyzések
Megjegyzés küldése