Simon Stålenhag: A Labirintus | értékelés
Úgy tetszik, az utópiák sokkal inkább megvalósíthatók, mint ahogyan azt hiszik. S voltaképpen egy sokkal nyugtalanítóbb kérdés előtt találjuk magunkat: hogyan kerüljük el határozott megvalósulásukat? - Nyikolaj Bergyajev
Fülszöveg
A világot csupa rom és hamuréteg borítja, miután egy túlvilági jelenség maradványai elpusztították a Föld légkörét. A kevés túlélő mélyen a felszín alá kényszerült. Matt, Sigrid és Charlie egy napon elhagyják föld alatti államuk biztonságos menedékét, hogy expedícióra induljanak a régi világ pusztaságába, utazásuk során pedig kénytelenek szembenézni a civilizáció bukása előtti idők sötét titkaival.
Simon Stålenhag az Elektronikus állam és a Mesék a Hurokból nemzetközileg elismert szerzője és alkotóművésze. Kreatív képei és történetei, melyek a világ egyik legkeresettebb vizuális történetmesélőjévé tették őt, egyedi sci-fi jelenségeket festenek le hiperrealisztikus skandináv tájakon. A Labirintus ismét egy olyan disztópikus jövőt tár elénk, amilyet még nem láthattunk korábban.
Köszönjük a recenziós példányt az Agave kiadónak! Az értékelést ez nem befolyásolta, teljesen őszinte írás :D Ha meghoztuk a kedved a könyvhöz ITT te is beszerezheted 35% kedvezménnyel! (Mi nem kapunk érte semmit, ha megveszed, de te egy szuper élménnyel gazdagodhatsz.)
Lapszéli jegyzetek
A Földnek ammóniás lett a légköre így az emberiség haldoklik. Van egy projekt ami a megmentésére szolgál.
Hét évvel vagyunk az után, hogy ennek a projektnek az első lépése elindult. A kiválasztott embereket lejuttatják egy földalatti helyre, ahol egy gondosan előre eltervezett társadalomban kell élniük, amíg a felszín újra élhető nem lesz.
A történet egy ember visszaemlékezései által elevenedik meg a szemünk előtt. Bárhol is olvasol bele a könyvbe ez a fajta lezárultság (hogy csak visszaemlékezés), rögtön egyértelmű lesz, ami szerintem egy jó pont a könyvnek. Nagyon meghatározta a hangulatát.
A történetben a testvérpár egy egyszerű rutin munkára mentek fel a felszínre, de magukkal vitték az általuk nevelt fiút, mert azt javasolták neki az iskolában, hogy jól jönne neki a környezet változás.
Ahogy halad a történet, egyre több részletet ismerünk meg a múltról. Megtudjuk, hogy milyen nehézségei voltak a földalatti társadalom létrehozóinak, milyen döntéseket és áldozatokat kellett meghozniuk. Utalást kapunk rá, hogy az eredeti társadalom hogyan reagált ezekre, de erről csak mellékesen beszélt a mesélő.
Ha a Labirintusról beszélünk, akkor muszáj említést tenni a képekről. Simon Stålenhag könyve nem lenne az, ami, ha nem lenne tele ezekkel a gyönyörű illusztrációkkal. Még sosem találkoztam ilyen fajta illusztrációval, hisz eddig ha volt egy könyvben kép az általában a történetb egy részlete. De itt a képek maguk a történetek. Ha figyelmesen nézed az egymás utáni lévő képeket akkor láthatod, hogy milyen jól kiegészítik a történetet, rengeteg plusz információt tartalmaznak. Illetve tájleírásokat sem kell olvasnod (nem is nagyon van), mert ott vannak helyette a képek. Egy két képnél lehet bizonytalan vagy, hogy mit is ábrázol, de a szöveg nem fogja megmagyarázni, a legtöbb esetben neked kell kitalálnod. A képekbe mindenképpen bele kell merülni ahhoz, hogy teljesen átérezzük az atmoszférát.
A karakterekről nagyon keveset tudunk meg a mesélőnek a nevét is csak a vége felé fedik fel.
Mattról tudunk meg a legtöbbet hisz ő a áll a legközelebb a húgához, bár róla sem tudjuk a háttértörténetet csak azt, hogy jószívű és hogy nem katonának való.
Charlieről még kevesebbet tudunk meg, bár lényegében ő áll a történet középpontjában. De ez érthető hisz a történet azért kezdődött el mert az ő viselkedése megváltozott. Ő nem tudott közel kerülni hozzám, bár meg tudom érteni az érzéseit, döntéseit.
A mesélőről, a nővérről, csak akkor tudunk valamit amikor épp a bátyjáról mesél. Ilyenkor ellentétesen elmeséli magáról azt a kis dolgot, de semmivel sem többet. Persze, a stílusa, ahogy átadja a történetet, azért sejtet valamit.
Nekem mégis nagyon szimpatikus lett a végére, és meg tudom érteni a döntéseit még ha azok megkérdőjelezhetőek. Mattot sajnáltam a végén, hisz amit ő csak parancsot teljesített.
Összegzésben elmondható, hogy ez egy kiváló könyv ez, amiben mély kérdéseket boncolgat a szerző. Bár a történet mutat választ ezekre kérdésekre, mégis muszáj eldöntenünk, hogy most akkor kinek is van igaza. Meg már csak a könyv által biztosított különleges befejezett atmoszférája miatt is érdemes elolvasni.
Ajánlom, ha:
– igazán különleges disztpikus történetre vágysz,
– olvastad a szerző előző könyvét,
– nem olvastad a szerző másik könyvét, de szeretnéd megismerni,
– kell egy könyv amit a tanulás helyett tudsz olvasni
– szívesen elmerülsz a gyönyörű illusztrációkban.
Még pár kép a könyvből
Megjegyzések
Megjegyzés küldése