Légrádi Gergely: Nélkülem - Nélküled | értékelés

A Nélkülem Nélküled című könyv volt az első, amit novemberben befejeztem, és tökéletesen illik a borongós hangulatához a hónapnak. Elengedés, gyász, megértés. Ti olvastátok esetleg?

Én és a könyv

Nem is vagyok egészen biztos benne, mi keltette fel a figyelmem ezzel a könyvvel kapcsolatban, de a borítója és a címe mindenképp megmaradt bennem. Gyönyörű ez a kék szín, és azonnal megvett magának a letisztult kinézetével.

Köszönöm a kiadónak a könyvet! Minden itt leírt gondolat a sajátom.

Fülszöveg:

Légrádi ​Gergely regénye korunk mókuskerék-generációjáról szóló, megrázó írás. Miklós teljesítménykényszer alatt éli mindennapjait. Identitását munkájában betöltött pozíciója határozza meg, amelynek egy hirtelen jött, súlyos betegség vet véget, egyszeriben rávilágítva kiüresedett, elfojtásokkal teli életére, amely alól a házassága sem kivétel. Eszter, Miklós felesége pedig kénytelen ráébredni, hogy mellőle is elszaladtak az évek. Az emlékek, a barátok. Ráadásul elkerülhetetlennek tűnik, hogy egyedül maradjon két gyermekükkel.
Mindenki keres valamit. Valaki kapaszkodókat, a meg nem élt élet emlékeit. Más azt, hogy hol és mikor romlott el minden. Van, aki a múltban ragad. Megint más a feldolgozás, az újrakezdés lehetőségeit kutatja.

Lapszéli jegyzetek

Nagyon zaklatottan olvastam ezt a könyvet, több megszakítással, de aztán a második felét már egyben. Sőt, majdnem egy nap alatt olvastam végig. Lehet, hogy ez hatással volt a végül kialakult véleményemre, ugyanis az első fele nem annyira tetszett, de a második már annál inkább.

A könyv első fele Miklós szemszögéből íródott. Miklós családapa, dolgozó ember, és a cégében is magas pozícióban van. Mindig rengeteg feladata van egyszerre, és a családi programokról valahogy mindig elkésik, hiába akar odaérni időben. Nyugodtnak látszik, az akar lenni legalábbis, de én olyan erősen frusztrált embernek éreztem, hogy az hihetetlen.

Nagyon furcsa volt az ő szemszögéből olvasni, állandó kapkodás jellemezte a részeit, bár leginkább a könyv első felében. Néha nem is tudtam pontosan merre járunk időben.

Miklósról már az elején kiderül, hogy komoly beteg. Sose tette, de ennek hatására elkezd naplót írni, hogy lejegyezze a változásokat, és talán megismerje önmagát.
Éreztem, hogy megrázónak kéne lennie ezeknek a részeknek, nálam nem érte el ezt a hatást. Gondolkodásra késztetett, tetszettek a képek, de ennyi.

Az igazi áttörés számomra Eszter főszerepbe kerülésénél történt. A családanya, aki mindent feladott a férjéért, otthon maradt a gyerekekkel, nem dolgozott többet. Miután egyedül maradt a két kicsivel, rengeteg mindent kellett feldolgoznia. Érdekes volt végigkövetni a gyászát, ahogy próbál túlélni. Egyszerre kellett megküzdenie a saját, és gyermekei problémáival, de amíg magát nem tudta rendbe szedni, a gyerekeit sem sikerülhetett.

Furcsának találtam, hogy Eszter ennyire a múltban keresi a válaszokat, de ugye minden ember más. Izgultam érte, hogy végül ki tudjon lábalni ebből a helyzetből, és boldog vége legyen a könyvnek.

ProKontra értékelése hívta fel rá a figyelmem, hogy a könyvben mennyire fontos témákról is esik szó. Persze magamtól is tudtam, de nem tudatosult annyira. Vajon tényleg annyira fontos az a munka, hogy ne érjünk oda az állatkertbe, pedig a gyerekeink csak ránk várnak? Mennyire adhatjuk fel a kontrollt az életünk felett egy másik személy javára?

Összességében tetszett is a könyv, meg nem is. Ettől függetlenül ajánlom nektek, mert egyáltalán nem volt rossz, és minden ami miatt nem tetszett, csak a bennem lecsapódó érzések miatt volt úgy. Ettől függetlenül lehet titeket olyan élethelyzetben talál meg a könyv, hogy rögtön kedvenc lesz.

Tartalmi figyelmeztetés: Alzheimer kór, halál, gyász, pszichiátria

Ajánlom, ha:

- szereted a lélektani történeteket
- nincs szükséged pörgő cselekményre
- ha gondolkodni szeretnél

Ha felkeltette a figyelmed a könyv, ITT tudod megvenni

A Borongós November projekt további bejegyzéseit ITT találod

Vigyázzatok magatokra és olvassatok sokat,

Vanda