Seanan McGuire: Cukorszín égbolt alatt | értékelés
.png)
Visszatérni a Csellengő gyerekek világába lassan olyan, mint hazatérni, pedig minden egyes alkalommal másik helyen járhatunk. A Cukorszín égbolt alatt című könyvben pedig egyenesen Cukorkaföldjére utazunk, ahol csakúgy, mint Willy Wonka gyárában, minden ehető!
Én és a könyv
Fülszöveg
Amikor Rini szó szerint nagy hullámokat vetve egy tavacskába csapódik Eleanor West csellengő gyerekek számára fenntartott otthonának kertjében, a legkevésbé sem számít arra, amit megtud: hogy az anyja, Sumi, még évekkel azelőtt meghalt, hogy a lány akár csak megfoganhatott volna.Rini azonban nem hagyhatja, hogy a valóság az útjába álljon, hiszen egy egész világot kell megmentenie! (Ilyesmi gyakrabban előfordul, mint azt az ember gondolná.)
A küldetése nem kevesebb, mint valahogy visszahozni anyját az élők közé. Ha elbukik, azzal nem csak a világa kerül veszélybe, de ő maga meg sem születik.
Márpedig a mi varázs nélküli világunkban nincs sok ideje. A valóság már észlelte... és nekiállt elmosni a létezését. Még jó, hogy Sumi egykori barátai nem először néznek szembe lehetetlen kihívásokkal.
Mese vakmerőségről, fincsi sütikről és néminemű barátságról. Figyelem, őrületet feldolgozó üzemben készült, nyomokban tébolyt tartalmazhat.
Lapszéli jegyzetek
A könyvről röviden
– sorozat harmadik része
– portal+urban fantasy
– pörgős zagyvaság, jó értelemben
Véleményem
Azt hiszem, a következő idézettel bemutathatom nektek a teljes 160 oldalas könyvet:– Minden fiú ilyen fura, mint ti, ketten, vagy nekem különleges szerencsém van? – vágott közbe Cora.
– Tizenévesek vagyunk egy varázsvilágban, és éppen egy halott meg egy eltűnőben lévő lányt követünk egy egész mezőre való biotermelésű vattacukor között – válaszolta Kade. – Szerintem a furaság teljesen megfelelő válasz a helyzetre.
A főszereplőnk egy új lány, aki nemrég érkezett Eleanor West otthonába. Duci, ezért mindig sokat csúfolták, de az otthonban annyi furcsaság van, hogy a gyerekek nem is foglalkoznak ezzel. Cora világában pedig egyenesen előny, ha valakin több a zsír, mert megvédi őket a hideg vízben is. Így hát nem csoda, ha mindenáron vissza akar jutni a világába.
Közben amúgy ez a könyv nem is róla szól, hanem az első részben megismert Sumiról, illetve az ő világáról, a lányáról és... sok Oktalanságról.
Miután Rini, Sumi lánya beleesik az iskola udvarán lévő tóba, amiben Cora és Nadya az ajtajukat várják minden nap, a mi logikus világunk is újra találkozik az Oktalansággal. Rini már eltűnőben van, ezért négy diák (Kade, Christopher, Nadya és Cora) Rinivel együtt felkerekedik, hogy visszahozzák Sumit az élők sorába.
"Ennek egyáltalán semmi értelme - jelentette ki. - Vagyis könnyen lehet, hogy beválik."
Ezzel a felkiáltással engedi őket útjukra az iskola igazgatója, és a négy barát, meg a félig eltűnő Rini egy őrült terv nyomán elindulnak, csontvázakat lopnak, régi barátokat látogatnak meg, veszítenek el, majd Édességbe érve megismerhetik milyen is a szabályokra épülő Oktalanság.
A könyv stílusa a a megszokott Seanan McGuire minőség. Pörgős cselekmény, sok párbeszéd, rövid fejezetek, bármikor újraolvasós hangulatot áraszt magából. Amit félig-meddig meg is tettem eme bejegyzés írása során. Második (ugyan felületes) olvasásom alatt is nagyon élvezem a humoros párbeszédeket, a szereplők közti csipkelődéseket.
Ha már a szereplőket említettem, elárulom, hogy szerintem mindannyian nagyon jól kidolgozottak voltak, mégha a saját világuk mélyen bele is ivódott a testükbe és elméjükbe, ami kicsit egyoldalúvá formálta a gondolataikat (miszerint vissza akarnak oda menni).
Amúgy azt hiszem ez egy igazán "diverse" szereplőgárdával dolgozó könyv, bár ez már az első résztől kezdve igaz a sorozatra - hiszen olyan gyerekeknek nem igazán nyíltak ajtók, akik boldogok voltak a bőrükben - vagyis a mi világunkban. Corát kövérsége miatt bántották, Kade szülei nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy ő fiú, Christophernek rákja volt... És akkor a többieket nem is említettem.
Nem is tudnék kedvenc szereplőt választani a könyvből, maximum olyat, aki annyira nem hatott meg (Nadya), pedig neki igazán nagy fordulat állt be az életében.
Amit kicsit furcsálltam, hogy hiába van a könyv nagy része Cora szemszögéből, a könyv végén már nem is beszélünk kb róla? Kíváncsi leszek, lesz-e olyan rész, amiben folytatódik az ő története, mert érdekel, mi lesz vele.
– Csak egy módon tudhatjuk meg – közölte Kade, és elindult.
– Miért mondja mindenki ezt? – motyogta Cora a sor végén. – Mindig több mód van rá, hogy valamit megtudjunk. Az emberek csak olyankor mondják ezt, ha kifogást keresnek, mert valami rémesen nagy ostobaságot csináltak, és szeretnék elkerülni a felelősségre vonást.
Aminek nagyon örültem, hogy ebben a könyvben még többet megtudtunk a világokról, az ajtók működéséről, és egyre jobban tetszik ez az egész, amit az írónő felvázolt elénk a könyvein keresztül.
Azt hiszem, bármennyi történetet el tudnék olvasni, ami Eleanor West Csellengő gyerekeiről szól.
Összességében a Cukorszín égbolt alatt egy meglepően édes világban játszódó, de komoly témákat is boncolgató történet. 167 oldal alatt megjárjuk a legnagyobb mélységeket és a legmagasabb hegycsúcsokat, mindenközben olyan szereplőkkel barátkozunk meg, akik már szinte nem is evilágiak. SZóval a lényeg, hogy jó volt, nagyon jó volt, és remélem minden részt olvashatok magyarul.
Ajánlom, ha
Megjegyzések
Megjegyzés küldése