Várólista csökkentés - 2019
Itthon néha ránézek a könyvespolcomra, és végigfut a szemem a rengeteg olvasatlan könyvemen mindig elfog a rossz érzés, és megfogadom, hogy addig nem veszek új könyvet, és addig nem hozok ki semmit a könyvtárból, amíg ezeket el nem olvasom. Aztán persze ezt sose tartom be, ráadásul ami könyvtáras az elsőbbséget élvez, így aztán csak gyűlnek a könyvek. Van ami már két éve a polcomon csücsül, én meg csak megsimogatom néha és "Tetszett az első részed. Majd egyszer elolvaslak."
Ez az egyszer végre eljött!
Lobo blogján lehetett jelentkezni december végéig, amit meg is tettem. A kihívás lényege, hogy tizenkét könyvet kell elolvasni az évben, szerencsére lehet alternatív listát is csinálni, ha valami nem klappolna az eredetiekkel.
Igyekeztem olyanokat választani, amiket tényleg nagyon-nagyon rég óta halogatok, és azt hiszem sikerült is.
Na nézzük a tervet:

- Cassandra Clare: Mennyei tűz városa
- Susan MAllery: Koktél és cseresznye
- Becca Fitzpatrick: Silence - Vihar előtt
- Becca Fitzpatrick: Final - Végjáték
- Stephanie Perkins: Isla és a hepiend
- Helena Silence: Ezüsthíd
- Ava Dellaira: Kedves halottak!
- Nicola Yoon: Minden, minden
- Nicola Yoon: A Nap is csillag
- Lucy Keating: Dreamology - Álomgyár
- Catherine Rider: Csók New Yorkban
- Christelle Dabos: A tél jegyesei
Hát, ennek erősen bukás szaga van, pedig igyekeztem más molyos kihívásokkal is kombinálni... Na majd meglátjuk.
Kívánjatok sok szerencsét!
Nektek vannak idénre "kötelezően" betervezett könyvek? Ha igen, mik azok? (Csak, hogy növelhessem a várólistám :))
Jó olvasást!
xxx
Aurinko
Megjegyzések
Megjegyzés küldése