George Orwell, Fido Nesti: 1984 | értékelés
Talán az egyik legismertebb klasszikus, még a Top 10 könyv, amiről hazudni szoktak, hogy olvasták listán is rajta van. Ettől az évtől kezdve, azonban nem kell hazudnom róla, nem mintha eddig tettem volna, ugyanis én is elolvastam (bár nem a hagyományos formában...).
Én és a könyv
Mikor megtudtam, hogy lesz ebből a könyvből képregény, úgy gondoltam, itt az ideje az első nagyobb volumenű képregénynek, ráadásul ezzel végre a híres-neves 1984-et is megismerem! KIhagyhatatlan ajánlatnak tűnt, így aztán minél hamarabb beszereztem. Aztán csak ült a polcomon és morcosan nézett rám. Kicsit féltem elkezdeni, de aztán csak elolvastam.
Fülszöveg
Első alkalommal elevenedik meg képregényformában George Orwell 1949-ben megjelent világhírű, a náci és kommunista diktatúrák ihlette negatív utópiája: Óceánia rémállama, ahol a Párt – élén a személyi kultusszal övezett Nagy Testvérrel – mindenek felett áll, a polgárokat folyamatosan megfigyelik, a háborús paranoiát szító propagandasajtó napról napra újraírja a történelmet, a szabad gondolkodás pedig halálos bűnnek számít…
Az 1984 jóslata ugyan nem teljesedett és nem is teljesedhet be, mert a jövőt – szerencsére – az ember sohasem láthatja pontosan (még egy olyan zseniális író sem, mint Orwell); de napjaink diktatórikus és autokratikus rendszereiben mégiscsak sok minden emlékeztet e remekmű lidércnyomásos világára. A könyv figyelmeztetése ezért ma is aktuális – s talán mindig az lesz…
Lapszéli jegyzetek
Nem nagyon tudok mit írni erről a könyvről. Nagyon sokan ismerik már, hogy miről szól, legalábbis a felszíni része: egy brutálisan elnyomott világban, ahol a szerelem is tilos, két ember mégis szerelmes lesz, de aztán a világ nyer. Vagy ez történik benne egyáltalán?
Én őszintén bevallom, kicsi vagyok ahhoz, hogy ennyi mély gondolatot felfogjak, ami ebben a könyvben volt. Nem éreztem jól magam olvasás közben, illetve aztán sokat is gondolkodtam a történeten, illetve érzem, hogy milyen párhuzamok húzhatók bármelyik rendszerrel manapság.
Kicsit úgy érzem magam olvasás után, mint azok, akiknek megmutatják a legdurvább képeket a Holokausztról - teljes tagadásba vonult az agyam, és nem hajlandó elhinni, hogy ez lehetséges. Viszont míg a Holokauszt ugye tényleg megtörtént (remélem ezt nem is kétli senki az olvasóim közül, ha ti olvasók egyáltalán léteztek), addig reméljük az 1984 által megálmodott világra soha nem kerül sor.
Azért sem merek nagyon írni semmit, mert félek, hogy butaságot írnék, illetve az ilyen témák után sokszor tényleg néma üzemmódba lép az agyam. Keresem, kutatom a gondolataim, de nincsenek sehol.
De legalább a rajzolás stílusáról tudok nyilatkozni. Először is a negatív rész: szólhattak volna, hogy vegyek egy nagyítót. Ekkora hangyabetűket alig bírtam elolvasni.
És akkor vissza a pozitív dolgokra. Nem mondom, hogy gyönyörű volt, mert ebben a könyvben semmi nem az, de tökéletesen illeszkedett a rajz stílusa a történethez. Remekül kifejezte mindazt, amiről szó volt. A szímvilága mint a borító, szürke és piros árnyalatai, remekül játszik szintén a hangulattal.
Volt egy rész amúgy, ami nem képregény formában volt, hanem rendesen szövegszerűen, csak gondoltam megemlítem.
Összességében nem tudom, hogy el fogom-e olvasni az eredetit valaha, de képregény formában is átjön a regény hangulata és mondanivalója.
Ajánlom, ha
Megjegyzések
Megjegyzés küldése