David Litchfield: A ​mackó, a zongora, a kutyus és a hegedű | értékelés


A kutyus és a hegedű egy olyan történet, ami közelebb visz minket a zenéhez, és megismerjük milyen az igazi barátság, mindezt gyönyörű illusztációba csomagolva kapjuk.

Én és a könyv

A tavalyi évben újra beleszerettem a mesékbe, így szinte egyiket faltam a másik után. David Litchfield történeteivel nem találkoztam egészen tavalyig, de mikor megláttam a mese borítóját, azonnal beleszerettem.

A könyvet köszönöm az Álomgyár kiadónak!

Fülszöveg

A díjnyertes A mackó és a zongora bájos és csodásan illusztrált legújabb történetében egy hegedűjátékos kutya és az ő emberbarátja mutatja meg a zene élményét, felfedezve azt, hogy túl a szomorúságon és a külön töltött időkön az igaz barátság örökké megmarad.
A hegedűjátékos Hector és az ő kutyája, Hugo a legjobb barátok. Hugo Hector legnagyobb rajongója, és amikor Hector úgy dönt, hogy nyugdíjba vonul, Hugo titokban hegedülni tanul. Hamarosan egy híres zongorista medve meghívja Hugót a csupa állatokból alakított zenekarába, hogy együtt járják be a világot, és játsszanak a hatalmas közönség előtt – ez olyan lehetőség, amiről Hector mindig is csak álmodott.
Vajon képes lesz Hector legyőzni a féltékenységét, és együtt tud örülni a barátjával?
Ez a szívből jövő történet emlékeztet bennünket arra, mennyiféle siker létezik, miközben a zene és a barátság erejét ünnepli.

Lapszéli jegyzetek

Későn jöttem rá, hogy ez valójában egy sorozat második része, én az elsőt pedig nem is olvastam. 😱

Szerencsére ez nem volt probléma, a mese így is tökéletesen élvezhető és érthető volt. Ennek a résznek a középontjában nem a Mackó áll, hanem Hugo és Hector története.

Hector utcazenész, de lassan egyre kevesebben hallgatják, mert mindenki Mackót, a világhírű medvét akarja hallani. Végül elteszi a hegedűjét, mert nem látja már értelmét az egész zenélésnek, és a napjait egyhangúan tengetni ezután.

De Hugo, a kutya nem akarta, hogy gazdája örökre eltegye a hegedűjét, és esténként gyakorolni és játszani kezdett. Szöveg az nincs sok, de a rajzok mindent elmondanak helyette. Oda kell figyelni az apró részletekre, lehet nem is veszünk észre mindent elsőre.


Pesze a sok gyakorlás meghozza gyümölcsét, és aztán Hector is felfedezi, milyen tehetséges a kutyája. Ezután együtt járják újra az utcákat, és élvezik, hogy zenélhetnek.

Mackó, a zongoraművész egy ilyen előadás során fedezi fel a kutyust, és megkéri, hogy csatlakozzon a bandájukhoz.

Hugo nagyon boldog a lehetőségtől, de gazdája vissza akarja tartani, nem támogatja ezt a döntést. Hugo nehéz szívvel, de mégis elmegy. Gazdája féltékenysége miatt a legjobb barátját veszítette el. 

Számomra mindig kicsit furcsák azok a mesék, amiben emberek és állatok vegyesen vannak, itt se volt ez másképp. Pláne, ha nem is tiszta, hogy ki tud beszélni, és ki nem az állatok közül. Viszont mivel a történetben ez a rész annyira nem fontos (lehet az első kötetben szó van róla, ki tudja), túl tudtam lépni rajta.

A rajzok meseszépek, teljesen elvarázsoltak a színek és formák özönével.  Egyértelműen ez vitte a vállán a történetet. Bármikor ki tudom nyitni a könyvet, hogy a rajzokban gyönyörködjek.

Ahogy a fülszöveg említi, szó van benne féltékenységről, a barátáság erejéről, de annyira nem éreztem erősnek ezt az üzenetet a mesén keresztül. Bár a képek beszéltek a szöveg helyett is.

Összességében egy gyönyörűen illusztrált mesekönyv A ​mackó, a zongora, a kutyus és a hegedű. Bátran adom oda az unokaöcsém kezébe, ha legközelebb találkozunk.

Ajánlom, ha:

- olvastad az első részt (vagy ha nem, én is jól elvoltam nélküle)

- szereted a kutyusokat, vagy a medvéket (vagy a gyereked szereti)

- 4 éven felüli vagy.

Ha felkeltette az érdeklődésedet a regény, akkor ITT tudod megvásárolni!
A Féléves várólista csökkentés projekthétre írt többi bejegyzést ITT tudod elolvasni.

Vigyázzatok magatokra és olvassatok jókat!

Vanda

Megjegyzések

Ezek is érdekelhetnek: