David Litchfield: A mackó, a zongora, a kutyus és a hegedű | értékelés
A kutyus és a hegedű egy olyan történet, ami közelebb visz minket a zenéhez, és megismerjük milyen az igazi barátság, mindezt gyönyörű illusztációba csomagolva kapjuk.
Én és a könyv
A tavalyi évben újra beleszerettem a mesékbe, így szinte egyiket faltam a másik után. David Litchfield történeteivel nem találkoztam egészen tavalyig, de mikor megláttam a mese borítóját, azonnal beleszerettem.
A könyvet köszönöm az Álomgyár kiadónak!
Fülszöveg
A díjnyertes A mackó és a zongora bájos és csodásan illusztrált legújabb történetében egy hegedűjátékos kutya és az ő emberbarátja mutatja meg a zene élményét, felfedezve azt, hogy túl a szomorúságon és a külön töltött időkön az igaz barátság örökké megmarad.
A hegedűjátékos Hector és az ő kutyája, Hugo a legjobb barátok. Hugo Hector legnagyobb rajongója, és amikor Hector úgy dönt, hogy nyugdíjba vonul, Hugo titokban hegedülni tanul. Hamarosan egy híres zongorista medve meghívja Hugót a csupa állatokból alakított zenekarába, hogy együtt járják be a világot, és játsszanak a hatalmas közönség előtt – ez olyan lehetőség, amiről Hector mindig is csak álmodott.
Vajon képes lesz Hector legyőzni a féltékenységét, és együtt tud örülni a barátjával?
Ez a szívből jövő történet emlékeztet bennünket arra, mennyiféle siker létezik, miközben a zene és a barátság erejét ünnepli.
Lapszéli jegyzetek
Későn jöttem rá, hogy ez valójában egy sorozat második része, én az elsőt pedig nem is olvastam. 😱
Szerencsére ez nem volt probléma, a mese így is tökéletesen élvezhető és érthető volt. Ennek a résznek a középontjában nem a Mackó áll, hanem Hugo és Hector története.
Hector utcazenész, de lassan egyre kevesebben hallgatják, mert mindenki Mackót, a világhírű medvét akarja hallani. Végül elteszi a hegedűjét, mert nem látja már értelmét az egész zenélésnek, és a napjait egyhangúan tengetni ezután.
De Hugo, a kutya nem akarta, hogy gazdája örökre eltegye a hegedűjét, és esténként gyakorolni és játszani kezdett. Szöveg az nincs sok, de a rajzok mindent elmondanak helyette. Oda kell figyelni az apró részletekre, lehet nem is veszünk észre mindent elsőre.
Pesze a sok gyakorlás meghozza gyümölcsét, és aztán Hector is felfedezi, milyen tehetséges a kutyája. Ezután együtt járják újra az utcákat, és élvezik, hogy zenélhetnek.
Mackó, a zongoraművész egy ilyen előadás során fedezi fel a kutyust, és megkéri, hogy csatlakozzon a bandájukhoz.
Hugo nagyon boldog a lehetőségtől, de gazdája vissza akarja tartani, nem támogatja ezt a döntést. Hugo nehéz szívvel, de mégis elmegy. Gazdája féltékenysége miatt a legjobb barátját veszítette el.
Számomra mindig kicsit furcsák azok a mesék, amiben emberek és állatok vegyesen vannak, itt se volt ez másképp. Pláne, ha nem is tiszta, hogy ki tud beszélni, és ki nem az állatok közül. Viszont mivel a történetben ez a rész annyira nem fontos (lehet az első kötetben szó van róla, ki tudja), túl tudtam lépni rajta.
A rajzok meseszépek, teljesen elvarázsoltak a színek és formák özönével. Egyértelműen ez vitte a vállán a történetet. Bármikor ki tudom nyitni a könyvet, hogy a rajzokban gyönyörködjek.
Ahogy a fülszöveg említi, szó van benne féltékenységről, a barátáság erejéről, de annyira nem éreztem erősnek ezt az üzenetet a mesén keresztül. Bár a képek beszéltek a szöveg helyett is.
Összességében egy gyönyörűen illusztrált mesekönyv A mackó, a zongora, a kutyus és a hegedű. Bátran adom oda az unokaöcsém kezébe, ha legközelebb találkozunk.
Ajánlom, ha:
- olvastad az első részt (vagy ha nem, én is jól elvoltam nélküle)
- szereted a kutyusokat, vagy a medvéket (vagy a gyereked szereti)
- 4 éven felüli vagy.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése