Katherine Arden: A ​medve és a csalogány

Az első idén elolvasott könyvem egy orosz népmeséket feldolgozó könyv. Nem egy megszokott témaválasztás, igaz? Mégis, már a borító arra készteti az embert, hogy lépjen be ebbe a hideg, csodálatos világba, és próbálja meg ő is kideríteni, mi is az az erdei ház a képen, kik lakhatják, és vajon barátságosak-e?

„Ragyogó, sötét és varázslatos tündérmese, de nem csak azoknak, akik szeretik a meséket.”
áll a borítóján a Library Journal ajánlása, én pedig imádom a meséket, szóval neki is álltam a könyvnek.


A főszereplőnk, Vaszilisza egy orosz földbirtokos legkisebb leánya, akiben a visszaemlékezésekből megtudjuk varázslatos vér csörgedezik. Talán emiatt fordulhat elő, hogy jó barátságot köt a domovojjal, és más egyéb démonokkal is, akiket jól ismer dadusa, Dunja meséiből. A család elnézi a kislány vadócságát, cseppet sem kislányhoz illő magatartását, és mindannyian békességben élnek, ápolják a hagyományaikat, és vasárnaponként elmennek templomba.

Az állóvizet a mostoha érkezése borítja fel, majd nemsokára megérkezik az új pap is. Viszont ekkor már bőven túl vagyunk a regény felén. Hogy lehet - kérdezhetnétek -, hogy eddig elolvastuk a regényt, ami mindenféle nagyobb konfliktus nélkül folydogált, és nem tettük félre valami izgalmasabb kedvéért?
Erre csak magamban mosolygok... Katherine Arden rengeteg apróságot rejt el a könyvben, ami miatt kénytelen leszel tovább olvasni, mert tudod, hogy valami nagy horderejű dolog fog történni, és ezek az apró momentumok összeadódnak, és aztán a végén hatalmasat csattannak.

Bárcsak át tudnám adni nektek a regény hangulatát, hiszem, hogy sokan a kezetekbe vennétek, de így be kell érnetek ennyivel.

Napsugár: A könyv mesei hangulata, a lassú csordogálás, Vászja jelleme

Sötétség: Egyszerűen utáltam a mostohát és a papot, bár ez nem róható fel negatív jellemzőnek, hisz ez volt a cél, de annyira bosszantottak!


"A varázslat az, hogy elfelejted, hogy valami bármikor is más volt, mint az, aminek te akarod, hogy legyen."

 

"Te vagy. És mivel vagy, odamész, ahova akarsz, békébe, feledésbe vagy tüzes gödörbe, de mindig lesz választásod." 

Ti olvastátok esetleg a könyvet? Hogy tetszett?

xxx
Aurinko



Megjegyzések

Ezek is érdekelhetnek:

Karácsonyi ajándék - letölthető könyvjelzők