Lana Bastašić: Kapd el a nyulat | értékelés
Milyen érzés 12 év után újra találkozni a gyermekkori legjobb barátnőddel? Saranak semmiképp sem örömteli, hiszen Írországból Boszniába megy, hogy elvigye őt Bécsbe. Vajon miért tette ezt meg érte? Utazz te is az emlékek mélyére Saraval és Lejlával a Kapd el a nyulat című díjnyertes regénnyel.
Én és a könyv
Nem is tudom mi fogott meg igazán ebben a könyvben. A borítója nem a legizgalmasabb, a fülszövege csak összezavarja az embert. Talán a címe volt az, vagy az egész így egyben, amiért azt gondoltam, nekem ezt feltétlen el kell olvasnom.
Köszönöm a recenziós példányt a Metropolis Mediának!
Fülszöveg
Tizenkét évvel azután, hogy utoljára látták egymást, az Írországban élő Sara telefonhívást kap gyermekkori barátnőjétől, Lejlától, aki azóta is Boszniában él, hogy segítsen neki eljutni Ausztriába. A két lány útnak indul Mostarból Bécsbe, hogy megtalálják Armint, Lejla háborúban eltűnt testvérét. Az utazás során felelevenednek a régi emlékek. A kamaszkori szerelmek és a háborús megpróbáltatások új fényben tűnnek fel, s a balkáni az utazás szimbolikus jelentőségűvé válik.
Varázslatos történet a gyermekkori barátságáról, a fehér nyúl szembogarában meglátható titkokról, és arról, hogy soha nem tudható biztosan, a tükör melyik oldalán állunk.
Lapszéli jegyzetek
Röviden a könyvről
- boszniai az írónő,
- saját maga fordította le a könyvét több nyelvre is,
- nem egy könnyed nyári limonádé,
- olvasás után is sokáig a fejedben marad,
- az angol leírás az Alice Csodaországban Balkán tükreként említi a felépítését.
Véleményem
Lana Bastašić könyve 2019-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját, és emiatt éreztem, hogy nem lesz egy egyszerű olvasmány.
Tényleg nem volt az. Ha könnyed regényre vársz, semmiképp ne ehhez nyúlj, mert leránt a maga sötét történetébe, és nem enged el.
„Lejla.én Dublinban vagyok. Nem mehetek el csak úgy érted Mostarba, hogy elfurikázzalak Bécsbe. Te normális vagy?” …
„Muszáj."
Nem is igazán értem, hogy mégis mi történt olvasás közben. Az elején borzasztóan éreztem magam, fogalmam sem volt, hogy mi történik. Annyira nyomott volt a regény hangulata.
A szereplőknek nem az volt a dolga, hogy szimpatikusak legyenek számomra, nem is tudom azt mondani, hogy azomk voltak. Főleg Lejla volt furcsa számomra.
Kicsit úgy éreztem végig, mintha ez a könyv nem nekem íródott volna. Mintha nem tudnám megérteni, anélkül, hogy án is átéltem volna ezt az egészet. És lehet, hogy ez így igaz is.
"A home nem Bosznia. Bosznia valami más. Rozsdás horgony egy telehugyozott tengerben, amibe az ember belelép. És azóta rendszeresen szurkálja magát tetanusszal, noha sok-sok év elmúlt már."
Ettől függetlenül a regény hangulata átjön, és egy idő után olyan feszültség sugárzott a lapok közül, hogy nem bírtam abbahagyni az olvasást, hiába bosszantott a főszereplőink kapcsolata, viselkedése.
Nem én vagyok a megfelelő személy ahhoz, hogy erről a könyvről sokat írjak. Miután elolvastam, csak ültem a földön, ölemben a könyvvel, és gondolkodtam. Próbáltam összerakni a fejemben a múlt és a jelen darabkáit, helyére illeszteni a fájdalmas részleteket, a ki nem mondott szavakat.
Nem vagyok benne biztos, hogy maradéktalanul sikerült. De az az érzésem, hogyha pár év múlva, kicsit több élettapasztalattal újraolvasom ezt a könyvet, egész más szemmel nézek majd rá.
Összességében egy igazán életszagú történetet olvashattam, aminek elég nyomott a hangulata, amit talán csak a múltbéli visszaemlékezések törnek meg. Néha nehéz volt olvasni, fájtak a leírt szavak, de megérte minden percét.
Ajánlom, ha
Megjegyzések
Megjegyzés küldése