Jane Austen: Értelem és érzelem | értékelés


Az értelem és értelem nem a legkedveltebb Jane Austen regény, talán a szereplők furcsa egyoldalúsága miatt. Számomra mégis kedvenc lett a kiszámíthatatlansága, és meglepő fordulatai miatt.

PROjekt

Ez a bejegyzés az adaptációk hete keretében született meg. Jane Austennek majdnem minden regényéből van talán film, vagy sorozat. Ez természetesen így van az Értelem és érzelemmel, ami 1811-ben jelent meg először. Én még nem láttam a belőle készült adaptációkat, de ha ti igen: hogy tetszett nektek? Melyiket érdemes megnézni?

A Menő könyvek Örök kedvencek sorozatában tavaly jelent meg. Köszönöm szépen a kiadónak a recenziós példányt!

Fülszöveg

A ​romantikus történet középpontjában a két Dashwood nővér, Elinor és Marianne áll, a regény címe kettejük ellentétes természetére utal. Az értelmet Elinor testesíti meg, tetteit a józan ész és a megfontolás irányítja, mindent logikusan végiggondol, mielőtt határoz vagy cselekszik. Vele szemben áll húga, ő gyakorta esik a romantikus szerelem és szenvedély túlzásaiba, érzelmi válságaitól és csalódásaitól pedig mélyen és látványosan szenved. Austen a két lány sorsát és szerelmük alakulását mutatja be az 1800-as évek Angliájában. Mindketten a boldog házasságot és az igaz szerelmet keresik – de vajon megtalálják-e?

Elinor választottja Edward Ferrars, akit azonban ígérete máshoz köt, Marianne szívéért pedig két férfi is verseng: Mr. Willoughby és Brandon ezredes. Mellettük számos tipikus austeni karakterrel ismerkedhetünk meg, ilyen például Mrs. Jennings személye, akinek „nem volt több gyermeke két leányán kívül, kiket kitűnően adott férjhez, így hát más dolga nem lévén, most már az emberiség fennmaradó részét akarta megházasítani.”

Jane Austen hősnőinek története szerelemről, csalódásról, becsületről, álnokságról, és természetesen reményről és boldogságról mesél, miközben lenyűgöző és gyakran kaján képet fest az akkori világról, amelyben a hölgyek legfőbb foglalatossága a férjvadászat. Az írónő jellegzetes, finom iróniával fűszerezett stílusa, kiválóan kidolgozott karakterei, a fordulatokban gazdag események és a sziporkázó párbeszédek garantáltan kellemes kikapcsolódást ígérnek az Olvasónak.

Lapszéli jegyzetek

A könyvről röviden

klasszikus,

– 19 századi, romantikus,

– lassú tempójú.


Véleményem

"Arra vágyom, ahogy mindenki más is, hogy maradéktalanul boldog legyek; de ahogy mindenki, én is bizonnyal a magam módján leszek az."

Ez volt a második regényem Jane Austentól, és vallomással tartozom: sokkal jobban tetszett, mint a Büszkeség és balítélet. Számomra az valahogy túl elvont volt. Konkrétan az egyik legfontosabb jelenetet nem is értettem, újraolvastam, és akkor sem! De ez... Minden egyértelmű, és továbbra is a remek megszokott Austen stílus. Tökéletesen nekem való.

Elinor és Marianne, az értelem és érzelem két szélsőséges példája kicsit magamra és a húgomra emlékeztet. Nem mintha én nem lennék a világ legérzelgősebb alakja, aki bármin elsírja magát, de ha döntéshelyzetben mindig is én voltam az, aki kevésbé érzelmesen reagál, és képes nem mutatni a külvilág felé, hogyan is érzi magát.

De ha esetleg van ismerősöm, aki nem ért egyet és ezt olvassa, szóljon :D

Kicsit sajnáltam, hogy hárman voltak testvérek ugye, de a legkisebb leányt már tizenhárom évesen leírta az írónő, hogy nincs esze, és sose fog felnőni a nővéreihez. Nem is foglalkozott vele ezután sokat szinte senki, néha én is elfelejtettem, hogy létezik.

A történet elején a Dashwood család keszekusza öröklési rendszerébe pillanthatunk be, majd végignézhetjük, hogyan lesz a három Dashwood nővér és édesanyjuk vendég a korábbi házukban, kevéske jövedelemmel.

Szerencséjükre azonban hamar el tudnak költözni onnan. Egy jószívű nemes ember birtokán kapnak házat, ami ugyan kisebb, mint a korábbi kastély, de azért kényelmesen elférnek benne, és a társaság sem olyan rossz.

Mivel ez egy romantikus történet, hamarosan megismerhetjük a férfiakat, akik aztán a lányok kegyeiért versenyeznek, mégha több bonyodalom is áll az útjukba, mint azt el tudnánk képzelni.

Az elején írtam, hogy kifejezetten lassú a tempója a könyvnek. A 451 oldalnak a legelején költöznek el Bartonba, és az utolsó fejezetekben oldódik meg minden. Közben csak zűrzavar, átverés, undok szereplők, szerelmi bánat és betegségek vannak.

A stílusa ugyan nem mai, bár a fordítás szerintem kifejezetten jól sikerült. Kellő mennyiségű párbeszéd segítette, hogy könnyebben tudjak haladni a regénnyel, ami főleg Elinor szemszögén keresztül íródott (de E/3-ban).

Érdekes volt olvasni, hogy mennyire kevés dolog volt ebben az időben, ami a szórakozást illeti, főleg a nők számára. Sok hétköznapi pillanatba engedett a regény betekintést, amin keresztül jobban megismerhettük az ekkori emberek életét. Talán emiatt is kedveltem ezt a regényt. Hiszen ezek a pillanatok, történések annyira nem voltak izgalmasak (vacsora után átvonulni a szalonba, és minden nő utálja ott egymást, ezért nem tudnak miről beszélgetni pl.), de jól meg lehet általa ismerni ezeket az éveket, és persze a szereplőket is.

Ha már a szereplőkről írok. Számomra egyértelműen Elinor volt a kedvenc, aki mindig igyekezett mindent átgondolni, és helyesen dönteni, támogatni a családját és a húgát is, mindenekelőtt. 

Marianne-t sokan nem szerették, és túl hisztisnek találták, de azt remélem mindenki tudja, hogy ő ebben a regényben még csak egy kamaszlány? A regény végén 19 éves... Egy tizenhét éves lány az első nagy szerelmi csalódása után mégis hogyan viselkedne, ha nem úgy, mint ahogy Jane Austen leírta? Lehet, hogy divat volt ekkor korábban házasodni, és "korábban értek" a lányok, de azért annyira mégsem. Tökéletesen a korának megfelelően viselkedett, és ezért én őt is tudtam kedvelni.

A lányok kegyeiért versenyző férfiakat én bevallom annyira nem éreztem át, de ezzel ugyanígy voltam a  Büszkeség és balítéletben is. A negatív szereplőket ott se, itt se szerettem (a mostohatesó és Fanny a legrosszabb), de a pozitív mellékszereplőkről meg olyan keveset sejtet (számomra) a regény, hogy igazából hidegen hagynak. Lehet, csak én nem olvasom elég átéléssel a regényeket, de mindegy is.

Ha új kedvencet nem is avattam, de klasszikusok között azért mégis kiemelkedő olvasmány lett számomra az Értelem és érzelem.

Nagyon tetszett benne a két főszereplő, megszerettem őket, illetve az is, ahogy Jane Austen a szálakat kavarta. Ha nem is a legizgalmasabb történet, azért volt olyan pillanat, mikor aggódtam, és izgultam rajta.

Összességében az Értelem és érzelem nem való mindenkinek, lehet, ha más időben talál meg, én sem tudtam volna ennyire élvezni. Számomra öt csillagos olvasmány volt, pedig a lassú tempójú könyveket sokszor nem kedvelem annyira :D

Ajánlom, ha

- szereted a lassan kibontakozó szerelmi szálakat,
- a nem túl pörgős cselekményeket,
- ha nem a cselekményen, hanem a szereplőkön van a hangsúly,
- bírod a szerelmi bánatot
- nem ez az első Jane Austen regényed (állítólag nem ez a legjobb választás).


Ha felkeltette az érdeklődésedet a regény, akkor ITT tudod megvásárolni!
Az Adaptációk hete projektre írt többi bejegyzést ITT tudod elolvasni.

Vigyázzatok magatokra és olvassatok jókat!

Vanda

Megjegyzések

Ezek is érdekelhetnek:

Monique Roffey: A sziget sellője | értékelés