Végre hasznosnak érzem magam
Eddig nekem se volt semmihez se energiám, se kedvem, de ezen a héten valami végre megváltozott. Emiatt döntöttem úgy, hogy belecsapok a Bloggerképző #irjotthon kihívásába, és 13 napon keresztül minden nap hozok nektek egy bejegyzést.
Ezek nem az eddigi szokásos könyves írások lesznek, de emiatt választottam a Lapszéli jegyzetek nevet: ez is belefér a margóra firkált gondolatok körébe.
A mai téma a nap képe, ami eléggé elgondolkodtatott, de aztán ahogy telt az idő, úgy lett egyre fontosabb ez a kép számomra.
És hogy miért? Röviden: a barátommal közösen alkottuk.
Hosszabban pedig:
Március 12-én jöttem haza Pestről, azóta itthon vagyok. A tavaszi szünet után elkezdtem megtanulni az anyagokat, amiket küldtek a tanárok. Lecsökkent az olvasással töltött perceim száma, lecsökkent az írással töltött perceim száma és az alkotásra fordított időm is erősen megfogyatkozott.
Nem, nem hiányzott, hogy emberek vegyenek körül, de hiányzott az a pár ember, akitől a karantén elválasztott, és akik tartják bennem a lelket. Gépen keresztül ezt elég nehéz, mint rájöttem.
Aztán ezen a héten, az önkéntes karanténnak ötödik hetében átjött hozzám a barátom, és egész végig itt volt, csak ma ment haza. Hihetetlenül feltöltött ez az öt nap, és úgy éreztem, végre volt értelme a napjaimnak.
Sokkal lelkesebben és energikusabban kezdődik egy nap, ha olyan mellett ébredhetek, akit szeretek.
Valahogy így történhetett, hogy tegnap a kertben kötöttünk ki, és egész délután együtt dolgoztunk, és kigyomláltunk plusz felástunk egy akkora részt, amit apum (az ő szavaival élve) egy hét alatt csinált volna meg.
Ezután talán nem meglepő, hogy ma mielőtt hazament volna a barátom elpalántáztunk pár paradicsomot, és májusig az én ablakomban fognak nődögélni. Ezért lett ez a kép a mai kedvencem. Remélem ki fognak nőni a kis paradicsomok, és túlélik a nevelgetésemet. Már kaktuszt is nyírtam ki, úgyhogy elég veszélyes szülőt szereztek maguknak, de reméljük a legjobbakat.
Ma ugyan megint egyedül maradtam a szűk családommal, de úgy érzem sokkal több kedvem van mindenhez, beleértve az olvasást is, amit eddig elhanyagoltam. Jól is esett ez a kis szünet, mert így újult erővel és lelkesedéssel tudom belevetni magam a regények világába, ami az elmúlt hetekben nem volt ugyanolyan, mint előtte.
Vanda
Kertészkedni jó móka! Szurkolok, hogy életben maradjanak a palánták. Szuper bejegyzés lett, így tovább. :)
VálaszTörlésIgen, nagyon jól szórakoztunk mi is közben, főleg mikor megjelentek a macskák "segíteni" :D
TörlésKöszönöm szépen!
Tökéletesen át tudom érezni a helyzetedet. Én is nagyon nyüzsi ember vagyok, aki mindig megy és csinál valamit, és találkozik, és programot szervez... Én is nagyon nehezen viselem a hetek óta tartó bezártságot, még úgy is, hogy a barátokkal majdnem minden nap tartunk online kávézást. :D De ezenkívül nincs sok minden, nekünk még kertünk sincs... Nem mintha nem lennék mindenre is allergiás. XD
VálaszTörlésHú, hát én nem élném túl, ha nem lenne kertünk! Bár szerencsére én allergiával se küzdök :D Kitartást neked :D
TörlésAnnyira szeretnék már én is belevágni végre a régi kerékvágásba, és emberek közé menni. Az a baj én így elkerültem az ismerőseimtől, és messze vannak, ahhoz hogy találkozzunk :(
VálaszTörlésTotál átérzem a helyzeted, viszont én még harcolok a fronton (most éppen nem, szerda otthon itthon vagyok :(), és amilyen furcsa, hogy sok könyvem van, amiket még nem olvastam, nem visz rá valahogy a lélek, hogy egyáltalán nekiüljek olvasni.
VálaszTörlésMondjuk lehet azért, mert történt valami a FTT 16-ban, aminek annyira örültem, hogy nem akarom tudni, a karakterrel mi lesz később :D
Teljesen megértelek. Mi a barátommal ketten ragadtunk itt Németországban, és utoljára karácsonykor láttuk a családjainkat. Nálunk a kreatívkodás a költözés után az ikeás bútorok összeszerelésében jelent meg. Remélem, szép paradicsomokat fog majd teremni a palánta.
VálaszTörlés